A Testvériség Balladája
Hold ragyog az égen
A falak közt álom jár,
Tengerparti tűz körül
Tizenkét férfi áll.
A földön tűzifa reccsen
Izzó zsarátnok száll
Egy, kezével lángot rajzol
S tizenegy rémülten áll.
A homokban térdelve sóhajt
Szemében táncol a fény
Tizenegy átkozza öccsét
A mágiától mindegyik fél.
És szólal a legkisebb halkan
Ó láng kérlek mutasd jövőm!
Mikor jő el gazdagságom
S lesz-e majd szép esküvőm?
Tizenegy sápadtan nézett
Tizenegy némán várt
Tizenegy nem hitt el semmit
De egyszer csak megnőtt a láng.
Hát hallgasd a jövődet ember!
Hisz sorsod is itt dől ma el.
Sírodat bátyáid ássák
Arcodba halál lehel.
Bár esküvőd lehetne gazdag
S arád ki aranyat szór
A násznép is gyémántot hozna
S te király ki parancsot szól.
Tizenegy most néz csak össze
S tizenegy egyszerre vág
A legkisebb rádől a tűzre
S vérétől elhal a láng.
Felragyog lassan az égbolt
Már hajnali szél zaja száll
S hol egykoron láng nyelve fénylett
Most tizenegy palota áll.
Hát így szól a dal a világról
Hol tizenegy gazdagon él
Mert egy sose érhet a nyárba
Ha a többségnek vágya a tél.
