Csillagfényes nyári éjen apró angyal született.
Nádirigó fészke óvta, ezer béka brekegett.
Szép hajának barna fürtjét tavi tündér fonta be,
Kis szoknyáját Hold anyó, a felhők közül hozta le.
Túl a néma hegygerincen bűnös város hangja kél,
Ott a mocsok égre szökik, s angyal élted véget ér!
Ígérd meg, hogy nem vágysz oda, embersors nem érdekel,
Mert világukba érve többé egyikünk sem érhet el!
Zokogott a föld, s az ég is, mikor Kata szárnyra kelt,
Rigó tollát könny áztatta, béka sírva énekelt.
Vígan szállt a kis angyal, hisz embert sosem láthatott,
S egy alvó leány mosolyától Ő is lánnyá változott.
Huszonkét év elteltével Kata búsan énekel!
Könnyek között dolgozik, s az emlék sosem ébred fel!
Fáradt, öreg, beteg szemek könyörögnek kedvesen,
S hallva a sok jajszót, keze embert gyógyít szüntelen.
Néha egy-egy gyermek mosoly újra erőt ad neki,
S az utca poros járdáját a felhők közé képzeli.
Bánatának képeit egy vidám férfi mossa el,
Ki szóvirágok csokrával a csillagokat hozza el.
Túl a néma hegygerincen, zúgó város foglyaként,
Fáradt, öreg házak között Kata nevű lányka élt.
Földre tévedt férfi angyal szerelemmel kérte őt,
S a varázslatos szavak által újra angyalszárnya nőtt.
Csillagfényes nyári éjben szívük nincs már egyedül.
Nádirigó óvja őket, ezer tücsök hegedül.
Szép hajuknak selymes fürtjét tavi tündér fonja be,
S Holdanyó a felhők közül csillagukat hozza le.
