S T R O K E
A hirtelen érkező áprilisi meleg élénk trillázásra késztette a környék madarait, s az ajtón kilépő férfi csodálkozva vette kezébe gyűrött borítékot. A szakadozott szélű papírlapon, a megfakult sorok szemüvegért kiáltottak, míg sokatmondó szavaival ezúttal, senkire sem hatott! Megtalálója egy apró pillantás után, unottan gyűrte zsebébe a semmitmondónak vélt papírgombolyagot. Kis ideig felemelt fejjel hallgatta a messze hangzó kakofóniát, majd nagyot szippantva az udvart betöltő virágillatba, a lépcső előtt szunyókáló autó felé vette az irányt. A felforrósodott jármű csendesen pihent! Álmát nem zavarta hangos tülkölés, ahogy a mellette elvágódó férfi földre zuhant teste sem. A nap messzire száműzte kéklő mezejéről a rajta legelésző bárányfelhők csintalan csapatát, s még a fák mindig hangos dalnokainak hangja is elveszett, a furcsán vézna csendben. A földön fekvő férfi nem küzdött tovább! Lábait, karját, megbénította egy sosem érzett, érdekes zsibbadás, míg arcára lassan ráfagyott a szó, s félrecsúszott nyelvéről messzire menekült minden harsány bolondozás. A kiérkező mentőorvos számos kérdéssel illette őt. A máskor oly gondosan megfogalmazott válaszokat felváltotta valami érthetetlen bugyborékolás. Míg fejében hosszú sorokban menetelt számtalan, ki nem mondott gondolat, addig ujjában az inger, ismeretlen dallamot dobolt! Azon az áprilisi napon megváltozott az élete. Végtagjai nem mozogtak, testét nem irányította semmi sem, mégis hálát suttogott az égnek, hogy a pokol STROKE-nevű ördöge nem vezetés közben, vagy lakásának falai közt, magányos körülmények közt kényszerítette földre! A mentő sofőrjének váratlanul elhangzó mondata, melyben a közeli kórház sosem kedvelt neve hangzott el, összetört benne mindent! E szavak felszínre hozták azt a vadul tomboló előítéletet, mely egy régebbi ott tartózkodásának ideje alatt alakult ki benne, s azt a félelmet mely addig, oly sokszor rémisztette. A jármű szirénájának hangos üvöltése, az ügyelet kapujáig egy percet sem pihent. A kórház neurológiájának intenzív osztálya minden bizonnyal fehér ruhás, földi angyalok otthona, hisz mindaz, amit érte tettek nem lehetett más, mint maga a csoda! Érkezését követve egy kedves, komoly tudással rendelkező csapat vette kezelésbe! Naptól felhevült falak, nyöszörgő ágyak közt éledt újra a remény, s a csikorogva rohanó betegkocsik kerekének táncán túl, olyan orvos-beteg kapcsolatnak lett részese, melyhez hasonlót csak álmaiban látott. Az osztály ápolónői fáradhatatlanul figyelték betegeik minden mozdulatát, s hallgatták éjszaka is, nyöszörgésük bágyadt neszeit! Ágyát körülvették különböző dallamokkal játszadozó gépek, s a csövek közt megbújva szemérmesen pislogott egy kissé már megsárgult monitor. Aki ismeri tudja, nem volt vallásos soha, ám ha a mentőben választhat, a mindenhatót bizton arra kéri, küldje őt bárhová, de kórházba soha! A történtek azonban megváltoztattak mindent! A félelmet, a kétségbeesést felváltotta a küzdelem, s a győzni akarás gondolata! Az ablakon túli világ egyre elszántabban szólította! Megbénult lába egy kósza reggelen öntudatára ébredt, s egy szép arcú gyógytornász varázslatának köszönhető, végre a tolószéket is maga mögött hagyta. Elgyengült testét a tornagyakorlatok erősebbé tették, s a múló idő egyre közelebb terelgette a szabadság részegítő gondolatát!
– Az élet szép, és ő élni akart! –
A Kórház kapuján túl lustán, araszolva nyújtotta kezét egy ismerős világ, melyet nemrég magára hagyott. Az ég angyal formájú felhői, a mögötte pöffeszkedő épület ápolóit juttatták eszébe, amikor hirtelen zsebéhez kapott. A gyűrött papírlapon, édesanyjának néhány alig olvasható gondolata rostokolt:
– Idővel meg fogod látni kisfiam, hogy vannak még földre tévedt, jó-szándékú angyalok, kik munkájukkal fáradhatatlanul hirdetik, küldhet ránk ezer bajt az ördög, míg köztünk vannak szép az élet nagyon! –
