Adorján Gyula – Verseim, írásaim, gondolataim
Adorján Gyula
A rugózás nélküli mentőautó, szinte feltartóztathatatlanul fúrta be magát a nagyváros hangos tülekedésébe! A mentőorvos mosolyba mártott kérdései messzire csalták infarktus gyanújával küszködő szívem ritmustalan dobbanásit, míg levegőért kapkodó tüdőm, egyre fáradtabban zakatolt! A kórházban aztán helyére került minden! Ott, még a lázasan igyekvő orvosok, a mindig, mindenhol nagyot köszönő medikák, s valahogy még a …
Reggel fél hat! Álmosan szállok ki az autóból, s mi tagadás, fázom is picit! A szakorvosi rendelőintézet előtt hosszú sort látok. Mi a dágvány? Ezek nem tudnak aludni? Köszönök, beállok a sorba ám azon, hogy nem köszön vissza senki, meg sem lepődöm!
(Tudják miért jó katonának lenni? Nem jó, de inkább elmesélem!) Fiatal koromban Frutti helyett szórtam szét a tényt, mi szerint anti-militáris vagyok, nem csípem a fegyvereket, a parancsokat, ám a fegyvermániás katonai nagykutyák, ezt nem értették meg!
Mondd Uram! Te emlékszel még? Sárban, porból teremtettél Lelket adtál Felemeltél. Mondd Uram! Te emlékszel még?
Bágyadtan ülök a recsegve tiltakozó széksorok között. Halkan rágcsálom megszáradt perecem, s tűnődöm a filmen! A vásznon megelevenedni látom minden régi látomásom, míg a hideg téli éjszakában másodmagammal a város utcáit járom. A viháncolva aláhulló hópelyhek táncán túl, mélyről jövő fájdalmas köhögést, majd elfúló zokogást hallok. Néhány lépéssel arrébb, kiégett lámpák árnyéka alatt, emberek nyöszörögnek …
A Tűzoltókról! Mindig örömmel tölt el, ha csak egy-egy mondat erejéig is, de kicsivel több figyelmet szentelünk azoknak az embereknek, akik önzetlenségből, mások életéért, anyagi javaiért, képesek életüket áldozni. Mindennapi harcukat látva elcsodálkozom. Hogyan képesek a fölébük magasodó megannyi bürokrata, pöffeszkedő, szakmailag semmitmondó utasításnak eleget tenni úgy, hogy szalutálás közben fogcsikorgatva bár, arcizmuk sem rezdül?
S T R O K E A hirtelen érkező áprilisi meleg élénk trillázásra késztette a környék madarait, s az ajtón kilépő férfi csodálkozva vette kezébe gyűrött borítékot. A szakadozott szélű papírlapon, a megfakult sorok szemüvegért kiáltottak, míg sokatmondó szavaival ezúttal, senkire sem hatott!
A Vadgalamb és a virág A mindig hűvös tekintetéről ismert ősz, lassú lépésekkel kísérte pihenőhelyére a megfáradt nyarat. A fák hullajtani kezdték leveleiket, míg a mezők apró sóhajaikkal köszöntötték a búzamezők érett magvait. A szántóföld szélén egy vadgalamb gyűjtögette a betakarításkor elszóródott szemeket!
A léggömb A játszótéri hinták álmos egyhangúsággal figyelték a park virágzásnak indult fáit. A felhőtlen ég alatt vidáman sikongtak a madarak, s a közeli padon egy kisgyerek, feltartott kézzel kapaszkodott lufijának megfeszült fonalába. A rikító sárga gömböt egy aprócska, pajkos szellő táncolta körbe, s míg feliratát a fiú mosolyogva nézte, a járda repedésén túl, egy …