Előre bocsátom, senkiben sem szeretném egy érzelem nélküli robotember benyomását kelteni magamról, s e történet alapja talán még igaz is lehet, ám amint e számtalan sebből vérző cikket végigolvastam, szinte forrni kezdett a vérem!
Adorján Gyula – Verseim, írásaim, gondolataim
Adorján Gyula
Előre bocsátom, senkiben sem szeretném egy érzelem nélküli robotember benyomását kelteni magamról, s e történet alapja talán még igaz is lehet, ám amint e számtalan sebből vérző cikket végigolvastam, szinte forrni kezdett a vérem!
A Lakóhelyem egyik méltán rossz hírű üzlete a napokban, ismét mosolyt csalt a számra! Ez a nagyra nőtt trafik a másodperc tört része alatt ütötte ki bennem a már eddig is agyonpatkolt biztosítékot! Az utóbbi időben köztudottá lett ugyanis, hogy a „jó” magyar ember szeretet helyett, rezzenéstelen arccal próbál még több bosszúságot, és idegeskedést okozni …
Hosszúra nyúlt éjszakai műszakomat követve reggel, szinte szó szerint elájultam. Olyan mélyen aludtam, hogy dél környékén, csak sokadszorra felhangzó dörömbölés tudott felébreszteni, melynek hallatára úgy ugrottam ki az ágyból, hogy azt sem tudtam merre vagyok arccal!
Mi lesz ha holnap ébred az ország? Mi lesz ha végre tisztul az ég? Mi lesz ha egyszer csak elszáll a vakság, s lerázza igáját végre a nép? Sok helyütt sokan, még félik a holnapot! Ezreket bódít a fájdalmas lét, de eljövend lassan az igazság hajnala, s a jó Magyar lerázza rút kötelét! Nem alszik …
A rugózás nélküli mentőautó, szinte feltartóztathatatlanul fúrta be magát a nagyváros hangos tülekedésébe! A mentőorvos mosolyba mártott kérdései messzire csalták infarktus gyanújával küszködő szívem ritmustalan dobbanásit, míg levegőért kapkodó tüdőm, egyre fáradtabban zakatolt! A kórházban aztán helyére került minden! Ott, még a lázasan igyekvő orvosok, a mindig, mindenhol nagyot köszönő medikák, s valahogy még a …
Reggel fél hat! Álmosan szállok ki az autóból, s mi tagadás, fázom is picit! A szakorvosi rendelőintézet előtt hosszú sort látok. Mi a dágvány? Ezek nem tudnak aludni? Köszönök, beállok a sorba ám azon, hogy nem köszön vissza senki, meg sem lepődöm!
(Tudják miért jó katonának lenni? Nem jó, de inkább elmesélem!) Fiatal koromban Frutti helyett szórtam szét a tényt, mi szerint anti-militáris vagyok, nem csípem a fegyvereket, a parancsokat, ám a fegyvermániás katonai nagykutyák, ezt nem értették meg!
Mondd Uram! Te emlékszel még? Sárban, porból teremtettél Lelket adtál Felemeltél. Mondd Uram! Te emlékszel még?
Bágyadtan ülök a recsegve tiltakozó széksorok között. Halkan rágcsálom megszáradt perecem, s tűnődöm a filmen! A vásznon megelevenedni látom minden régi látomásom, míg a hideg téli éjszakában másodmagammal a város utcáit járom. A viháncolva aláhulló hópelyhek táncán túl, mélyről jövő fájdalmas köhögést, majd elfúló zokogást hallok. Néhány lépéssel arrébb, kiégett lámpák árnyéka alatt, emberek nyöszörögnek …
A Tűzoltókról! Mindig örömmel tölt el, ha csak egy-egy mondat erejéig is, de kicsivel több figyelmet szentelünk azoknak az embereknek, akik önzetlenségből, mások életéért, anyagi javaiért, képesek életüket áldozni. Mindennapi harcukat látva elcsodálkozom. Hogyan képesek a fölébük magasodó megannyi bürokrata, pöffeszkedő, szakmailag semmitmondó utasításnak eleget tenni úgy, hogy szalutálás közben fogcsikorgatva bár, arcizmuk sem rezdül?