Adorján Gyula – Verseim, írásaim, gondolataim
Adorján Gyula
Állok az önkormányzat udvarán, kissé talán unottan bámulok ki a fejemből, amikor velem szemben egy idős hölgy, határozott mozdulattal tolja be a kapun, festék után rikoltozó öreg bicaját. Köszönésemet válasz nélkül, inkább csak széles mosollyal fogadja, s hogy fiatalos lendületének mégis elejét vegyem, elé lépve érkezésének célja felől faggatom. A kótyagos kerék centikre a lábam …
Hosszúra nyúlt éjszakai műszakomat követve reggel, szinte szó szerint elájultam. Olyan mélyen aludtam, hogy dél környékén, csak sokadszorra felhangzó dörömbölés tudott felébreszteni, melynek hallatára úgy ugrottam ki az ágyból, hogy azt sem tudtam merre vagyok arccal!
(Tudják miért jó katonának lenni? Nem jó, de inkább elmesélem!) Fiatal koromban Frutti helyett szórtam szét a tényt, mi szerint anti-militáris vagyok, nem csípem a fegyvereket, a parancsokat, ám a fegyvermániás katonai nagykutyák, ezt nem értették meg!
Bágyadtan ülök a recsegve tiltakozó széksorok között. Halkan rágcsálom megszáradt perecem, s tűnődöm a filmen! A vásznon megelevenedni látom minden régi látomásom, míg a hideg téli éjszakában másodmagammal a város utcáit járom. A viháncolva aláhulló hópelyhek táncán túl, mélyről jövő fájdalmas köhögést, majd elfúló zokogást hallok. Néhány lépéssel arrébb, kiégett lámpák árnyéka alatt, emberek nyöszörögnek …
A Tűzoltókról! Mindig örömmel tölt el, ha csak egy-egy mondat erejéig is, de kicsivel több figyelmet szentelünk azoknak az embereknek, akik önzetlenségből, mások életéért, anyagi javaiért, képesek életüket áldozni. Mindennapi harcukat látva elcsodálkozom. Hogyan képesek a fölébük magasodó megannyi bürokrata, pöffeszkedő, szakmailag semmitmondó utasításnak eleget tenni úgy, hogy szalutálás közben fogcsikorgatva bár, arcizmuk sem rezdül?
S T R O K E A hirtelen érkező áprilisi meleg élénk trillázásra késztette a környék madarait, s az ajtón kilépő férfi csodálkozva vette kezébe gyűrött borítékot. A szakadozott szélű papírlapon, a megfakult sorok szemüvegért kiáltottak, míg sokatmondó szavaival ezúttal, senkire sem hatott!
A Vadgalamb és a virág A mindig hűvös tekintetéről ismert ősz, lassú lépésekkel kísérte pihenőhelyére a megfáradt nyarat. A fák hullajtani kezdték leveleiket, míg a mezők apró sóhajaikkal köszöntötték a búzamezők érett magvait. A szántóföld szélén egy vadgalamb gyűjtögette a betakarításkor elszóródott szemeket!
A léggömb A játszótéri hinták álmos egyhangúsággal figyelték a park virágzásnak indult fáit. A felhőtlen ég alatt vidáman sikongtak a madarak, s a közeli padon egy kisgyerek, feltartott kézzel kapaszkodott lufijának megfeszült fonalába. A rikító sárga gömböt egy aprócska, pajkos szellő táncolta körbe, s míg feliratát a fiú mosolyogva nézte, a járda repedésén túl, egy …
Ikarus 620-as. Az öreg járgány képét látva, valahogy ismét melegség önti el a szívemet. Hej, azok boldog régi szép idők! A megállóban anyám kezét fogva gyermeki izgalommal vártam, mikor e földre szállt csoda egyszer csak elénk gördült!