Verseim, novelláim

Adorján Gyula

Kategória: Novelláim 1 / 2 oldal

A kérelem

Állok az önkormányzat udvarán, kissé talán unottan bámulok ki a fejemből, amikor velem szemben egy idős hölgy, határozott mozdulattal tolja be a kapun, festék után rikoltozó öreg bicaját.

Köszönésemet válasz nélkül, inkább csak széles mosollyal fogadja, s hogy fiatalos lendületének mégis elejét vegyem, elé lépve érkezésének célja felől faggatom. A kótyagos kerék centikre a lábam előtt áll meg, én hörcsög hangon sikoltok picit, majd a hölgy távolba veszett tekintetét látva, valamiféle magyarázat után kutatok!

Arca jól ápolt, keze kisimult, kacagása mentén jól láthatók irigylésre méltón fehér fogai, ám apró rángatózásai sejtetik, a gépezettel valami gond van! Óriásra nőtt sóhaját a szomszéd templom tornya szemérmesen veri vissza. A bicaj csendben elpihen, a néni UFO-ként méri végig társamat, engem, hogy az égre nézve szórja szét a járda, s a kerék szerelméből született furcsán zengő szavakat.
‒ Azért jöttem, mert nekem nincs pénzem szájmaszkra! Adjon egyet az önkormányzat! ‒
Kollégám, sietve a válasszal közelebb lép, ám a hölgy e pillanatban hozzám fordul!
‒ Szeretnék ebédet is! ‒
Kissé furcsán megtisztelő bizalmában lubickolva már mondanám is mit, hogyan kellene tennie, amikor ismét megszólal!
‒ Én a Polgármesterhez jöttem! Kérni akarok tőle egy használt laptopot! ‒
Napon érlelt gyűszűnyi agyamról sikoltozva menekül a pompon, míg eltévelyedett tekintetemmel a kandi kamerát keresem! Kollégám nyitva felejtett szája épp egy partra vetett hal énekét mintázza, amikor a hölgy búcsú nélkül a bicikli nyergébe pattan!
‒ Tudják mit? Mondják meg neki, hogy nem szorulok rá! ‒
A kaput elhagyva épp úgy nyeli el őt a láthatár, ahogy hangja vész bele a Fő út délelőtti forgatagába.
Leesett állunk hatalmasat csattan a betonon, míg odakozmált kollégám meglepődve fogadja kézfogásra nyújtott jobbomat!
‒ Üdvözöllek csodaországban, szalad ki a számon, majd a történteken hatalmasat nevetek.
Az öreg udvar távolabbi szegletéből egy betonon viaskodó lapát sikolya száll. Körülöttünk tavaszt hirdetve röpködnek a verebek amikor kollégám, hirtelen jött téli álmából egyszer csak öntudatára ébred. Kis ideig még gondot okoz számára a megszólalás, majd ahogy ereit ismét átjárja a vér, elindul az épület bejáratának irányába! Néhány méter után megáll, s a válla fölött visszaszól.
Ha netán keresnek mondd meg, hogy nem vagyok! Nem értek hozzá ugyan, de én is kérek egy laptopot!

Varázspálca

A Tölgyes erdő öreg fáit huncut mosollyal köszöntötte a nem régiben érkezett csalafinta ősz. Gyermekes bolondozása nyomán gyakran alakultak ki apró széltölcsérek, melyek vidám táncaik közepette emelték magasba az avar haldokló leveleit. Az ágak közt játékosan bekukucskáló csintalan napsugarak, egyre kevésbé hevítették a környék bokrainak levelét, így az alattuk megbúvó bogárvilág zúgva lejthette szerelmi táncát.

Megnézem >

Magyar csoda

Hosszúra nyúlt éjszakai műszakomat követve reggel, szinte szó szerint elájultam. Olyan mélyen aludtam, hogy dél környékén, csak sokadszorra felhangzó dörömbölés tudott felébreszteni, melynek hallatára úgy ugrottam ki az ágyból, hogy azt sem tudtam merre vagyok arccal!

Megnézem >

Katona dolog

(Tudják miért jó katonának lenni? Nem jó, de inkább elmesélem!) 

Fiatal koromban Frutti helyett szórtam szét a tényt, mi szerint anti-militáris vagyok, nem csípem a fegyvereket, a parancsokat, ám a fegyvermániás katonai nagykutyák, ezt nem értették meg!

Megnézem >

Mozi

Bágyadtan ülök a recsegve tiltakozó széksorok között. Halkan rágcsálom megszáradt perecem, s tűnődöm a filmen! A vásznon megelevenedni látom minden régi látomásom, míg a hideg téli éjszakában másodmagammal a város utcáit járom. A viháncolva aláhulló hópelyhek táncán túl, mélyről jövő fájdalmas köhögést, majd elfúló zokogást hallok. Néhány lépéssel arrébb, kiégett lámpák árnyéka alatt, emberek nyöszörögnek egy apró játszótér hideg padjain.

Megnézem >

A Tűzoltókról! 

A Tűzoltókról! 

Mindig örömmel tölt el, ha csak egy-egy mondat erejéig is, de kicsivel több figyelmet szentelünk azoknak az embereknek, akik önzetlenségből, mások életéért, anyagi javaiért, képesek életüket áldozni. Mindennapi harcukat látva elcsodálkozom. Hogyan képesek a fölébük magasodó megannyi bürokrata, pöffeszkedő, szakmailag semmitmondó utasításnak  eleget tenni úgy, hogy szalutálás közben fogcsikorgatva bár, arcizmuk sem rezdül? 

Megnézem >

S T R O K E

S T R O K E

A hirtelen érkező áprilisi meleg élénk trillázásra késztette a környék madarait, s az ajtón kilépő férfi csodálkozva vette kezébe gyűrött borítékot. A szakadozott szélű papírlapon, a megfakult sorok szemüvegért kiáltottak, míg sokatmondó szavaival ezúttal, senkire sem hatott!

Megnézem >

Pintyem

Pintyem

Azokban az időkben vidáman sétáltuk végig a körutat! Feleségem többnyire a butikok divatos csodáit kereste, míg jómagam a műszaki cikkek sokszínűségében gyönyörködtem. Az állatkereskedés elé érve egyszerre néztünk fel!

Megnézem >

A Vadgalamb és a virág

A Vadgalamb és a virág

A mindig hűvös tekintetéről ismert ősz, lassú lépésekkel kísérte pihenőhelyére a megfáradt nyarat. 

A fák hullajtani kezdték leveleiket, míg a mezők apró sóhajaikkal köszöntötték a búzamezők érett magvait. A szántóföld szélén egy vadgalamb gyűjtögette a betakarításkor elszóródott szemeket! 

Megnézem >

A léggömb

A léggömb

A játszótéri hinták álmos egyhangúsággal figyelték a park virágzásnak indult fáit. A felhőtlen ég alatt vidáman sikongtak a madarak, s a közeli padon egy kisgyerek, feltartott kézzel kapaszkodott lufijának megfeszült fonalába. A rikító sárga gömböt egy aprócska, pajkos szellő táncolta körbe, s míg feliratát a fiú mosolyogva nézte, a járda repedésén túl, egy sereg hangya újra csatarendbe állt.

Megnézem >

1 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén